Mire figyeljünk, ha munkásszálláson szeretnénk aludni?

Mit nevezünk munkásszállásnak?

Sokan nem vagyunk azzal a szerencsés helyzettel megáldva, hogy a munkahelyünk csupán néhány sarokra vagy akár egy hosszabb sétára legyen. Vidéken sajnos a közlekedés nem olyan gyors és sokrétű, mint a fővárosban, így sokan a késő vonatokat és a lerobbanó buszjáratokat megunva kénytelenek felköltözni a városba. Nem mindegy azonban, milyen szállásról is van szó, hiszen az albérlet még lakótársakkal együtt is az ember fizetésének egy jelentős részét elveszi – amit másra is költhetnénk. Itt jön képbe a munkásszállás. A szó jelentése gyakorlatilag kétfajta szálláshelyet jelöl meg. Az egyik a munkavállaló által bérelt vagy a tulajdonában lévő ingatlant jelenti, amelyet a munkásainak ad ki. A másik változat egy újabb megfogalmazása a munkásszállónak, a kifejezetten erre fenntartott „hotelek”, amelyek mégsem hotelek.

Mikor érdemes munkásszállást igénybe venni?

Utóbbi esetben számos kihasználtsága lehet egy munkásszállónak. Hiszen gondoljunk csak bele, nem mindenki munkahelye van helyhez kötve, és jár be mindennap ugyanabba az épületbe. Sokan tehát az ország különböző pontjaira utaznak el, és bizony nem feltétlenül van pénze hotelekre vagy szoba bérlésére. Ilyen esetben ideális döntés lehet egy munkásszálló felkeresése, ami ugyan nem a szépségre és az esztétikumra megy rá, ha a szoba kinézetéről van szó, de praktikus és kényelmes tud lenni a maga minimalista módján. Az ingatlan adta lehetőségekből pedig széles körben válogathatunk.

Mire figyeljünk még a munkásszállással kapcsolatban?

Nem árt, hogyha nyáron van lehetőség például ventilátor használatára, míg télen a megfelelő fűtésre és extra takaróra kérdezzünk rá, esetleg tudnak-e mobil klímát elhelyezni a szobánkban. Emellett a legfontosabb mégiscsak a hasunk, hiszen étel nélkül nem tudjuk végig vinni a napot, főleg, hogyha tényleg dolgozni megyünk a szállásra. A legtöbb helyen ingyenes konyhahasználatra van lehetőség, ahol azonban nincsen ilyen, ott is legalább egy hűtő használatát igényli az ember, hogy a máshol vett ételeket el tudja tárolni az elfogyasztásukig. Néhány helyen pedig még étkezés is kérhető, ez persze feláras lehet.
Ma már az alapvető emberei jogok közé soroljunk az ingyenes wi-fi elérhetőséget is, amelyet a legtöbb hely szintén tiszteletben tart, így szabadon internetezhetünk a szobánkban.
Amire még érdemes rákérdezni, az a parkolási lehetőség, amennyiben autóval szeretnénk meglátogatni a várost, illetve több napi maradás esetén a mosási lehetőségnek sem árt utána néznünk. Ha nem autóval érkezünk, akkor pedig a tömegközlekedési lehetőségeket vegyük figyelembe.

Ha pedig mindenre rákérdeztünk, még mindig ott van a munkásszállás vélemények átböngészése, amelyben mások írják le, mit tapasztaltak egy-egy szálláshelynél, így erre érdemes odafigyelni. Persze ezek a vélemények eltérőek lehetnek. Nem minden ember látja ugyanolyan „szemüvegen” keresztül a világot, így tehát olyan dolgokat is kifogásolhatnak mások, amik számunkra teljesen természetesek, míg mások éppen olyan helyeket tarthatnak megfelelő munkásszállásnak, ami a mi igényeinket nem elégíti ki maradéktalanul. Így tehát, ha nincs a rendelkezésünkre több hozzászólás is egy-egy helyről, nem érdemes egyetlen véleményíróra alapoznunk. Sokan hotelokhoz hasonló kiszolgást és minőséget várnak majd – ezek nem releváns kommentek, hiszen a munkásszállás lényege éppen a minimalista környezetben és az ahhoz tartozó extra egy-két lehetőségben rejlik.

Milyen szolgáltatásokat nyújt egy munkásszállás?

Ha elképzeljük a neve alapján a szobát, bizonyára egy kis egérlyukra gondolunk egyetlen ággyal a sarokban – azonban ennek nem feltétlenül kell így lennie, hiszen széles választékkal szolgálnak a munkásszállások is, akárcsak más szállások. Érdemes már az utazás előtt tisztáznunk az igényeinket, hogy mindenképp a megfelelő szobát találjuk magunknak. Először is azt kell eldöntenünk, hány másik fővel vagyunk hajlandóak együtt aludni vagy éppen hány ágy kéne a velünk utazó személyeknek. Fürdőszoba általában minden szobához külön van, így a reggeli sorban állás miatt nem kell kifejezetten aggódnunk. Ha csoportosan utazunk, még kedvezményt is kaphatunk az árból. Diákok osztálykirándulására vagy turistacsoportok elszállásolására is ideális helyekről van szó, ha pedig nagyobb csapattal mennénk, az egész helyet is bérbe vehetjük akár – bár ezt nem árt jó előre megtervezni.

Miért válasszunk tehát munkásszállást?

  • A hotelnél olcsóbb, kifizetődőbb megoldás, ha csak a munka miatt utazunk a városba, vagy nem akarunk sokat költeni nyaralás alatt a szállásra
  • Tiszta, igényes, higiénikus, minimalista szobák
  • Megfizethető
  • Általában a város központjához közel helyezkedik el
  • Parkolási, tömegközlekedési lehetőség
  • Internetelérés
  • Konyha használati lehetőség, hűtő
  • Megfelelő fűtés, ventilátor

Természetesen a munkásszállás nem hotel, így ezekre a kitételekre oda kell figyelnünk, hiszen nem minden szállás kínálja őket számunkra. Remélem, mindenkinek kellemesen fog eltelni a munkásszálláson töltött ideje, és sikerül mindent elintéznie a hellyel kapcsolatban.