Alma chips és randi

Alma chips és kávé

Mindig ugyanott ült. A kávézó legtávolabbi sarkában. Ezúttal azonban szokatlanul idegesnek tűnt. Mintha várt volna valakit. Fogai alatt csak úgy csikorgott a száraz alma chips, amit még a piacon szerzett be (természetesen akciósan) egy fájdalmasan korai órában. A helyet mindig is szerette, a pincérek kedvesnek voltak és az apró kerek asztaloknál üldögélő párok halk duruzsolása csak még barátságosabbá tette a kis helyiséget. Mégis kényelmetlenül, kihúzott háttal ülve feszengett a színes puffok egyikén, időnként zaklatott fejmozdulat kíséretében az óra felé pislantva. Szívében még élt a remény, hogy megjelenik, akire vár. Hiszen ígéretet kapott rá. Próbálta felkészíteni magát a csalódásra, de tudta, nehéz dolga lesz, mivel az ezt megelőző napokban úgy érezte, mindent megadna érte, ha csak egy pillanatra láthatná közelebbről, vagy esetleg megérinthetné… Természetesen a kezét. Zaklatottan túrt az alma chipses zacskójába újra. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy félig teli, vagy félig üres. Mármint a zacskó.

Alma chips és az elmaradt randevú?

Ma reggel még boldogan készülődött. Izgatottan válogatott a ruhái között, hatszor fésülte újra mézszínű tincseit, hogy épp csak egészségesen kócosnak tűnjenek, sőt még a helyet és az időpontot is maga tűzte ki, ami egyáltalán nem vallott rá. Utált szervezni. Most mégis itt volt. Időben érkezett. A csokor a helyén. Ő azonban még mindig egyedül ült. Ahogy szokott. Pedig azt hitte, hogy ma végre megváltozik valami. Például az, hogy nem kell többé egyedül ülnie az asztalánál. Ilyesfajta gondolatok jártak a fejében, miközben szomorú szemeit az állandó használatban lévő, minden belépőt vidáman csilingelve köszöntő üvegajtóra függesztette. Az ajtó azonban ezúttal egyáltalán nem mozdult. A csengők pedig nem csilingeltek. Zaklatottan túrt az alma chipses zacskójába újra. Hirtelen rájött, hogy teljesen üres. Mármint a zacskó.

Alma chips és az aggodalom

Aggódni kezdett. Hátha történt vele valami? Miért nem jelentkezik? Sok idegent látott elsuhanni, de vágyainak tárgya, sajnos nem volt köztük. Már-már készült feladni a reményt, amikor végre megpillantotta. Pont olyannak tűnt, amilyennek elképzelte. Magas, karcsú termet, hosszú lábak, hullámos haj, mélyen ülő szemek és apró pisze orr, ami tökéletesen illett a vékony, huncut mosolyra húzott ajkaihoz. A kabátja vörös, ahogy emlékezett rá. Maga az igazi tökéletesség. Most pedig az övé lesz. A férfi büszkén kihúzta magát és élvezettel figyelte, ahogy az egész kávézó az újonnan érkezett jövevényt csodálja. Tudta, hogy, végre elérkezett az ő ideje, csak azt sajnálta, hogy az alma chips elfogyott.

Alma chips és a várakozás

Egy kis várakozás még belefért. Semmiségnek tűnt eddigiekhez képest. A helyén maradt és csak akkor állt fel, amikor az eddigi kíváncsi tekintetek nagy része már másfele kalandozott, mivel a korábbi látnivaló eltűnt a színről. Az egyik pincérlány hozzá sietett, és ahogy előre megbeszélték, félénken a rendelése iránt érdeklődött. Fölényesen elküldte. Ráadásul teli szájjal. Fogsorának rései között még megbújt egy-egy szelet alma chips. Ez azonban cseppet sem zavarta. B Elvégre, a kávézó tulajdonosa ő maga volt. Tudta, hogy különleges vendégét az irodájában kívánja fogadni, a saját maga által frissen elkészített kávéval. Gyorsan kötényt kapott magára és a szokásosnál is nagyobb gonddal látott neki a feladatnak. Kezei szorgosan dolgoztak, mintha mindig is csak ezzel foglalkozott volna, annak ellenére, hogy tíz éve, mióta megnyitotta ezt a helyet, már nem kellett a vendéglátás ilyen részeivel törődnie. Ő már csak kávét inni és alma chipset rágni járt ide.

Alma chips és az igaz szerelem

Vidáman kezdett fütyörészésbe. Kezeiben megremegett a csésze, amiben az elkészült gőzölgő italokat kívánta felszolgálni. Minden tagjában érezte azt a régi kamaszos izgatottságot, amit régebben elfogta a randik előtt, mikor még nem sántított a fél lábára és a haja sem őszült, hogy újabban már festéssel kellett elérni az egykori mézszínű árnyalatot. Ezúttal azonban szerelmesebbnek érezte magát, mint valaha. Izzadó tenyereit még utoljára a kis köténykéjébe törölte. Bekapott még egy utolsó falat alma chipset, végül sóhajtott egyet, majd kezében a tálcával, a hátsó lépcsők felé indult. Minden egyes lépésnél úgy érezte, a szíve hevesebben kezd dobogni. Három lépés. Kettő. Egy. Megérkezett. Letette kettőjük közé a tálcát. A vendége a falnak dőlt. Az ablakból beáradó fény, hátulról glóriába vonta az arcát. A férfi meg sem tudott szólalni. Gyönyörűnek találta a látványt. Nincs rá jobb szó. A csokrot a lábaihoz helyezte és áhítattal csókolta meg a hozzá közelebb eső márványkezet. A padlóra ült és úgy kortyolta el a kávéját. Ez mindent megért. Erre várt egész eddigi életében. Most pedig itt van előtte. A „Lány, piros kabátban”. Eredeti példány. Legszívesebben megölelte volna, de félt, hogy az talán túlzás lenne az első találkozás alkalmával. Hallgattak, de a férfi tudta, hogy bőven lesz idejük megismerni egymást. Csak azt nem tudta, hogy mit mondjon a kint várakozó munkásoknak. Melyik sarokba tegyék?